Segélyek és mobiltelefon?

Figyelő Online
2016.03.13  16:10   
Az Élelmezési Világprogramban már az is lehetővé vált, hogy telefonon vagy sms-ben érjék el a legszegényebbeket. Így könnyebben megtudhatják, hogy kinek és mikor van szüksége élelmiszerre - írja a Guardian.

A segélyeket nyújtó szervezetek egyik legnagyobb kihívása, hogy egy katasztrófa esetén gyorsan megtudják, hogy mi történt, hol történt és kinek mire van szüksége. S ezeket minél hamarabb ki kell deríteniük. Az információ megszerzése kritikus az ilyen helyzetekben, hiszen csak így lehet az életeket megmentő akciókat megtervezni és végrehajtani. A szervezetek azonban sokszor azzal küzdenek, hogy nem tudnak rendszeresen információt szerezni a nehezen elérhető helyekről vagy háborús helyzetből. A Szíriában, az Irakban, a Szomáliában és a Dél-Szudánban élő emberek emiatt sokszor nem tudnak segítséget kérni.

A technológiai újítások viszont képesek segíteni az ilyen szituációkban. Mivel egyre több embernek van mobiltelefonja - például a szub-szaharai területen évente 20 százalékkal növekszik a mobiltulajdonosok száma -, a mobiltelefonokat is fel lehet használni az információgyűjtésben.


Az ENSZ Élelmezési Világprogramjában már régóta gyűjtenek információkat a leginkább rászorulókról (ez a Vam, azaz a vulnerability analysis and mapping). 2013-ban pedig megjelent a mobil verzió is, azaz a mVam. Ebben már úgy gyűjtenek információt az élelmiszerbiztonságról, hogy a felhívják vagy sms-t írnak az embereknek. Okostelefonokra sincs szükség ehhez, akármilyen készülék megfelelő.

Ebben vesz részt a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő édesanya, Agnes Niyanzira is. A nőt nagyjából havonta keresik telefonon, s több kérdést is feltesznek azzal kapcsolatban, hogy mit evett ő és hat gyereke. A mVam nagyon gyorsan növekszik: most 15 országban van jelen, de további 15-ben be szeretnék vezetni. A mobiltelefonos kutatások előnye, hogy sokkal gyorsabbak és olcsóbbak, mint a személyes interjúk. A malawiban végzett kutatás például egy nap alatt lezajlott, míg a személyes találkozók esetében több hetet vett volna igénybe.

A felmérések segítségével sokkal könnyebben el lehet osztani az élelmiszert. Például a tavalyi ebola járvány idején a sms-ekkel derítették ki, hogy a karanténban lévő embereknek mire van szükségük. Így a segélyszervezetek képviselőinek nem kellett személyesen találkozniuk a betegekkel és nem kerültek veszélybe. Azonban még számos kihívással meg kell küzdeni. A legszegényebbek sokszor csak korlátozottan férnek hozzá a mobiltelefonhoz - a közel-keleten a nők hozzáférése korlátozott. Gyakran előfordul az is, hogy a háborús övezetekben tönkremegy a hálózat. Ezért a mobiltelefonos felmérések mellett más módon is igyekeznek információhoz jutni: például légi felvételeket elemeznek.

The Guardian
cimkék: ENSZ, lapszemle


Ajánló

Tűzzel az elefántokért

A kenyai elnök utasítására rengeteg elefántagyarat égettek el, ez azonban nem feltétlenül töri le az orvvadászok lendületét.

Ingyen, autóban mosnak a hajléktalanok

Azonban az Orange Sky Laundry már hat ausztrál városban működik, s 450 önkéntes vesz részt a programban.

Boldogság-minisztert neveztek ki

Ez is része annak a tervnek, amely eredményeként Dubai a világ legboldogabb városává szeretne válni. Ehhez azonban még sok munkára van szükség.

Segélyek és mobiltelefon?

Az Élelmezési Világprogramban már az is lehetővé vált, hogy telefonon vagy sms-ben érjék el a legszegényebbeket.

Aktuális lapszám